Gazdaság

Süppedős mocsárként tart fogva a szegénység

szegenyseg(bfa9a48a-e975-4d0c-a26f-f0905e67e362)(210x140).jpg (szegénység, gyerek szegénység, éhezés, lakhatás, megélhetési problémák, szegény)
szegenyseg(bfa9a48a-e975-4d0c-a26f-f0905e67e362)(210x140).jpg (szegénység, gyerek szegénység, éhezés, lakhatás, megélhetési problémák, szegény)

Mélyült a szegénység Magyarországon az elmúlt években, amiben fontos szerepet játszhat, hogy az alacsony iskolázottságúak helyzete egyre reménytelenebb – írta a vg.hu az Eurostat adataira hivatkozva. A kutatás szerint ugyanis a minimálisan iskolázottak körében tavaly már 27 százalékos volt a szegénységi arány, vagyis jóval magasabb lett az elmúlt években (a válság előtt még csak 20 százalékos volt).

A lap megállapítja, hogy ezek szerint a munkanélküliségtől leginkább sújtott, szakmával vagy diplomával nem rendelkező csoportoknak felkínált közfoglalkoztatási program nem emeli ki az embereket a szegénységből. Ha belegondolunk, hogy mennyi a fizetésük (bruttó 80 ezer forint átlagban), akkor ezen nincs is mit csodálkozni. Miközben a létminimum tavaly egy egyfős háztartásnál 87 ezer forint volt, a szegénységi küszöb pedig 68 ezer forint.

Arra, hogy a problémát elsősorban oktatással lehetne kezelni, jó bizonyíték szerintük, hogy a középfokú végzettségűek között csak 10 százalékos a szegénységi arány (megjegyzés: a válsággal körükben is emelkedést tapasztaltak), a felsőfokú végzettségűeknél pedig mindössze 2 százalék (ingadozás nélkül). És ha ehhez még hozzátesszük, hogy ez utóbbi két adat európai viszonylatban is nagyon kedvező, akkor egyértelmű, mennyire megérné nálunk tanulni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik