Gazdaság

LMP: súlyos a politikai felelősség az atomtemető előkészítésénél

atomtemető (atomtemető, bátaapáti, radioaktív hulladék, )
atomtemető (atomtemető, bátaapáti, radioaktív hulladék, )

Az Országgyűlés Gazdasági Bizottsága hétfőn elutasította az LMP-s törvényjavaslatot, amely egy „atomtemető” létesítése előtt a helyiek kezébe adta volna a döntést. Két nappal korábban a kutatást végző állami cég bejelentette, hogy megkezdi egy kutatóárok mélyítését Boda térségében. Az RHK Kft. idén, és jövőre is több százmillió forintot költ a kutatásra, miközben nem ismeretes átfogó társadalmi-gazdasági vizsgálat arról, hogy a tároló milyen hatással lenne a közelben fekvő, és a „Zöld főváros” cím megszerzésére készülő Pécsre.

Illetékesek is elismerik, hogy egy végleges nukleáris hulladéktároló megépítésére geológiai szempontból több térség is alkalmas lehet, és politikai döntés kérdése, hogy hol végezzenek kutatásokat. Orbán Viktor miniszterelnök kijelentette, hogy a pécsiek nélkül nem lesz döntés. Ennek nyomán nyújtotta be a zöldpárt a most leszavazott javaslatot.

Egy tároló előkészítése rendkívül költséges, ezért a térség gazdasági és társadalmi adottságait a folyamat elején kell értékelni. Súlyos felelősség terheli a politikai döntéshozókat, ha ez elmarad. Világszerte példátlan, hogy egy Pécshez fogható méretű nagyvároshoz ennyire közel terveznének egy ilyen objektumot, másrészt a város már döntött jövőjéről: stratégiai tervei központjában a fenntarthatóság áll. Az LMP hamarosan folytatja fórumsorozatát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik