Gazdaság

Dízelbotrány: több ezer autó eladását függesztette fel a VW Nagy-Britanniában

24.hu
24.hu

hírgyáros. 2015. 10. 01. 19:19

A német autógyár brit részlegének csütörtöki bejelentése szerint lehetséges, hogy az érintett járművekbe is beszerelték azt a szoftvert, amely laboratóriumi körülmények közepette a napi használatnál jóval kedvezőbb károsanyag-kibocsátási értékeket jelez.

Az eladások felfüggesztése a Volkswagen személyautók mellett a dízelmotorral felszerelt Audi-, Seat- és Skoda-modelleket is érinti. A Volkswagen szerint ideiglenes intézkedésről van szó, és a piacról most kivont járműveket ismét meghirdetik értékesítésre, amint a cég szervizeiben a szükséges átvizsgálások lezajlottak.

A vállalat brit részlegének adatai szerint a VW vagy valamelyik érdekeltsége által Nagy-Britanniában már eladott dízeljárművek közül 1,19 millióba szerelték be a teszteredmény-hamisítási botrányt kirobbantó szoftvert. A Volkswagen korábbi bejelentése szerint világszerte 11 millióra tehető azoknak az autóknak a száma, amelyek elektronikus rendszere tartalmazza ezt a szoftvert, vagyis ennek alapján az összes érintett jármű tíz százalékát Nagy-Britanniában értékesítették.

A Nagy-Britanniában már forgalomba helyezett autók tulajdonosait a cég a következő hetekben kezdi folyamatosan értesíteni arról, hogy mikor vihetik kocsijukat a legközelebbi márkaszervizbe átvizsgálásra.  Az Egyesült Államokban – amelynek hatóságai a csalást leleplezték – félmillió ilyen járművet adott el a német vállalat.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Speaker giving a talk on corporate Business Conference. Audience at the conference hall. Business and Entrepreneurship event.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.