Gazdaság

Nagyszabású akciótervbe fog a Volkswagen

Az új vezérigazgató szerint csak járműveik egy részében aktiválták a visszaélésre lehetőséget adó szoftvert.

Nagyszabású akciótervet dolgozott ki a Volkswagen-csoport a károsanyag-kibocsátási botrány nyomán. Matthias Müller, a német autógyártó csoport vezérigazgatója hétfő este zártkörű tanácskozásra hívta össze a vállalat mintegy ezer felsővezetőjét.

Müller közölte, hogy október folyamán tájékoztatni fogják az illetékes hatóságokat a technikai megoldásokról és az ügyfeleket is értesítik a hibák javításáról. Utóbbira napokon belül sor kerül. Nagyszabású visszahívás keretében állítják be a motorokat, hogy azok károsanyag-kibocsátása összhangba kerüljön az előírásokkal. Ennek költsége elérheti a 6,5 milliárd eurót.

Az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynöksége szeptember 18-án vádolta meg azzal a VW-t, hogy olyan szoftvert telepített 482 ezer dízelüzemű járműbe, mellyel az autók csak a próbapadon tartják meg a környezetvédelmi határértékeket, a forgalomban nem.

A német Szövetségi Közúti Közlekedési Hatóság október 7-ig adott időt a cégnek, hogy vázolja fel, miként szándékozik megfelelni a nemzeti környezetvédelmi előírásoknak.

Müller a vezetői tanácskozáson azt mondta: hosszú út, rengeteg munka vár rájuk, de csak lépésben tudnak haladni. Jelezte azt is, hogy a csalásra lehetőséget adó szoftvert az EA 189 típusú motorral szerelt mintegy 11 millió járműnek egy részében aktiválták.

Ha mégis mind a 11 millió autót vissza kellene hívni, az a technikatörténelem legnagyobb visszahívásai közé kerülne: a Toyota 2009-2010-ben több mint tízmillió autót rendelt vissza gyorsulási problémák miatt. De még együtt is eltörpülnének a Takata-botrány mellett: ez a cég gyártja a világon használt légzsákok 22 százalékát, 11 autógyártó használja a termékeit és 2008 óta több mint 53 millió gépkocsit rendeltek vissza hibás termékeik miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik