Gazdaság

A VW-részvények kezdik kiheverni az első sokkot. Érdemes belevenni?

Áll a bál a tőzsdéken. Nagyon ritka, hogy majdnem 40 százalékot essen egy papír a német DAX-index tagjaként, de megtörtént. Csalt a Volkswagen a dízelüzemű autóival, és most mióta kiderült, hatalmas szakadék tátong a grafikon rajzon. A csoport közleményben jelezte, hogy 11 millió dízel járműve lehet érintett a most kirobbant botrányban. Nem véletlen, hogy a visszahívásokat profit warning követte, vagyis, a Volkswagen csoport aligha lesz nyereséges idén. Kérdés, hogy mit tehet ilyenkor a részvénykereskedő?

“A részvénykereskedőnek azt tanácsolnánk, hogy várjon ki az új pozíció felvételével” – mondta el Kovács Bálint, az Equilor Befektetési Zrt. témát követő elemzője. Ma is nagyon jelentős volatilitás mutatkozik a részvényárfolyamban. 99,3 eurónál is járt az árfolyam, de most már 110 euró környékén áll a jegyzés (de. 11:00). “Csapkodó mozgást láttunk és ebben a piaci helyzetben a kivárást tartanánk a legjobb megoldásnak” – tette hozzá az elemző.

Természetesen az újabb és újabb információk folyamatosan változtatják a részvényárfolyam irányát. Jelenleg ott tartunk, hogy a Volkswagen egy igen komoly jogi stábot gyűjtött maga köré, és az ezzel kapcsolatos információk azt mutatják, hogy maga az, hogy a Volkswagen egy módosított szoftvert használt az amerikai modellekben, még önmagában nem jelenti azt, hogy csaltak. Ugyanis a különböző emissziós normák miatt más és más normaértékeknek kell megfelelni a különböző piacokon. A Volkswagennek most azt kell bizonyítania, hogy ezt a szoftvert nem azért használta, hogy kijátssza a környezetvédelmi hatóság mérését, fordítva pedig azt, hogy ezt direkt azért használta, hogy megtévesszék a hatóságokat. Ehhez tanúkra, belső e-mailekre is szüksége van a nyomozó hatóságoknak.

A Saxo Bank szakértője, Peter Garnry szerint, ha egy autógyártó megsérti a Tiszta Levegő Törvényt, akár 37 500 dollárt is fizethet járművenként. Ezt az összeget megszorozva az eladott dízeljárművek számával, a 20 milliárd dollárt is elérheti a lehetséges büntetés összege. Ráadásul újabb országokban, így pl. Ausztráliában is vizsgálni kezdik, hogy a VW megsértette-e az emissziós szabályokat. De nem tűnik valószínűnek, hogy a Volkswagen 20 milliárd dollár körüli bírságot kapna. A német autógyár bevételének 10-12%-a származik az Egyesült Államokból, és ez éves szinten 1,1 – 1,3 milliárd USD profitot jelenthet bevételarányosan. Még nem volt arra példa, hogy az éves nyereséghez képest ilyen aránytalan büntetést szenvedett volna el egy vállalat. Ilyen szempontból nézve a részvényárak mostani esése túlzott reakciónak tűnik.

“Minden korábbi hasonló esetben jelentős esést láthattunk, ez az azonnali piaci reakció” – tette hozzá Kovács Bálint. Most azonban komoly kérdéseket vet fel, hogy ez az ügy milyen messze tud gyűrűzni. Önmagában megrengetheti-e a bizalmat a német autóiparban, az autóipari beszállítók részvényeiben már láttunk egy jelentős negatív korrekciót, illetve felvetheti azt a kérdést, hogy milyen mélyen érintettek mind az európai, mind az amerikai szabályozó hatóságok ebben. “Én úgy gondolom, hogy koránt sincs vége a történetnek, és a jogi eljárások elindítása akár egy évekig tartó folyamatot is elindíthat” – fejtette ki véleményét az elemző.

A BMW és a Volkswagen autó-visszahívásait akár könnyen is összeköthetjük, ugyanis a BMW ma reggel jelentette be, hogy 55 ezer darab BMW-t hív vissza Dél-Koreában. Ez 24 különböző modellt érint, amiket 2007 és 2013 között gyártottak. A BMW azt mondja, hogy a vezérműszíj feszítőgörbével kapcsolatos problémák miatt szükséges a visszarendelés, azonban a jelenlegi helyzetben akár könnyen össze is köthető lehet a két eset.

Ha egy részvény ára hirtelen nagyot zuhan, beindulnak az átlaghoz való visszatérés stratégiáját követő vásárlók. De ha a hosszú távú befektetők és a rövid távon kereskedők részéről folytatódó nyomás kiüti a stopokat, akkor az átlaghoz való visszatérésben bízó vásárlók is gyorsan újra kiszállnak a papírból. Alig több mint egy hét múlva októbert írunk, és az algoritmusok vezérelte hosszú távú befektetési alapok ezrei értékelik újra az adatokat. Egy olyan céget, mint a Volkswagen, minden bizonnyal az igen attraktív papírok közé sorolják ezek az alapok, amelyek adatbázisában még nem jelennek meg azok a módosítások, amelyek a VW 2016-os jövedelmére vonatkoznak a botrány következtében. A következő napokban a részvényár erős ingadozására lehet számítani, az átlaghoz való visszatérésre építő vásárlók nem lesznek elég erősek, és kell egy jó hét ahhoz, hogy a hosszú távú befektetési alapok akcióba lépjenek, és megnyugodjon a részvény ára.

Olvasói sztorik