Gazdaság

A VW-botrány földhöz vágta a platina árát

A Volkswagen emissziós hamisítási botrányának a hatása már a fémpiacokat is elérte, a platina ára hat és fél éves mélypontra esett szerdán napközben Londonban.

A platinát egyebek között az autók motorjának katalizátorában használják. Egy-egy katalizátorban 1-4 gramm platina található.  A platina unciánkénti (1 uncia=31,1035=gramm) ára szerda kora délután 925,30 dollár volt, 2009 januárja óta a legalacsonyabb.  A világ platinatartalékainak négyötödét Dél-Afrika birtokolja. A platina ára az elmúlt négy évben csaknem harmadával esett.

Tavaly mintegy 7,125 millió uncia volt a platina globális kínálata, csaknem 10 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál, ami elsősorban a legjelentősebb termelő országban, Dél-Afrikában lezajlott sztrájkokra vezethető vissza. 2013-ban platinából még 7,84 millió uncia volt a globális kitermelés. Tekintettel arra, hogy a nemesfémből a kínálatot a 8 millió unciás összkereslet közel 900 ezer unciával haladta meg tavaly, ennek kielégítéséhez hozzá kellett nyúlni a globális tartalékokhoz, amelyek állománya így 3,5 millióról 2,6 millió unciára apadt.

Tavaly az autókatalizátorok kereslete 5 százalékkal nőtt, főként az európai autógyártók jóvoltából. A 2014 szeptemberében hatályba lépett Euro VI károsanyag-kibocsátási normának való megfelelés miatt mind a katalizátor-előállítók, mind az autógyártók növelték platinavásárlásaikat, hogy csökkentsék a nitrogén-oxidok arányát a kipufogógázban.

A platina iránti tavalyi ékszerkereslet 4 százalékkal haladta meg a 2013. évit, alapvetően a platina-ékszerek globális keresletének kétharmadát adó Kína 2 százalékkal nagyobb vásárlásainak köszönhetően.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik