Gazdaság
gyermekkórház (Array)

Idén is a Heim Pál Gyermekkórház kapta a legtöbb egyszázalékos felajánlást

A legtöbb egyszázalékos felajánlást idén is a Heim Pál Gyermekkórház kapta, de az utána következő szervezetek sorrendjében sincs nagy változás – közölte a Human Dialog Kft. pénteken. A civilszervezetek kommunikációjával foglalkozó cég elemzése szerint a legtöbb felajánlást kapott első tizenhárom helyezett között főleg a súlyos, krónikus betegségekkel küzdő gyermekek gondozását célul tűző civilszervezeteket találni.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adatai szerint a Heim Pál Gyermekkórház után (amely 171 millió forintot kapott majdnem 41 ezer felajánlótól), a második legtöbbet (több mint 24 ezer embertől nem egészen 111 millió forintot) a Bátor Tábor kapta, míg a harmadik helyen a Szent Márton gyermekmentő-szolgálat végzett (104 millió forint több mint 29 ezer embertől).

A Klubrádió és az Átlátszó is nagyot kaszált

A Human Dialog Kft. hozzátette, hogy jól szerepelt idén az atlatszo.hu weboldal működtetését az 1 százalékos felajánlások gyűjtésével támogató Asimov Alapítvány, a Klubrádiót és az ATV-t finanszírozó Szabad Sávért Alapítvány, valamint a Gondolat Jel Alapítvány, csökkentést könyvelhetett el ugyanakkor például az Országos Állatmentő Alapítvány, az SOS Gyermekfalvak és az Országos Mentőszolgálat Alapítvány.

Kiemelték: az egy százalékok felajánlása során látszik, hogy az adófizetők hajlamosak az eleve jól szereplők javára rendelkezni, amit idén még egy faktor erősítette: jogszabályi változások nyomán a korábbi 31 ezerről 25 ezerre szűkült a felajánlások fogadására jogosult nonprofit szervezetek köre.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.