Gazdaság

Az áramszolgáltatók is bedobhatják a törülközőt

aram(430x286)(2).jpg (áram)
aram(430x286)(2).jpg (áram)

Az egyetemes gázszolgáltatók után az áramszolgáltatók is csak nyugodtan dobják be a törölközőt – ebben segítheti a cégeket a villamos energia törvényhez (vet) hétfőn benyújtott módosító csomag – írta a hvg.hu.

A kotta nagyon hasonlít arra, ahogyan a kormány a gázszolgáltatókkal járt el, akik egy törvénymódosítást követően egyszer csak dönthettek úgy, hogy a veszteségeik továbbgörgetése helyett leadják az egyetemes fogyasztóit azzal, hogy visszaadják e szolgáltató engedélyüket, írták.

Ha jól értelmeztük a lap olvashatatlanul hosszú cikkének megállapításait, akkor az a lényeg, hogy:

  1. ha egy cég kiszáll, a MEKH (Magyar Energetikai és Közmű-Szabályozási Hivatal) válik a központi szereplővé, így a hivatalnak kell a fogyasztói ellátás biztonságot szavatolandó, levezényelnie az átadás-átvételt.
  2. vélhetően egy újabb módosítás is bekerül majd a jogszabálytervezetbe: az átadás-átvétel folyamatot meggyorsítanák azzal, hogy a kiszállás mellett döntő szolgáltatóra több adminisztrációs feladatot hárítanának

Ezzel az új (állami) szolgáltató nyeregbe ültetése is felgyorsulhatna – és a tényleges munkát is zömmel mással végeztethetnék el.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik