Gazdaság

Rohad a Rácz-fürdő Budapest közepén

Racz-furdo(430x286).png (rácz fürdő)
Racz-furdo(430x286).png (rácz fürdő)

Éppen öt éve nem nyit ki a Rác fürdő és a mellette levő hotel – hamarosan romhalmaz lehet a sok milliárdos beruházásból. A szánalmas és felháborító történetért “természetesen” a korábbi városvezetés a felelős – véli Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes, akivel interjút készített a napi.hu.

Egy részlet az interjúból

Napi.hu: Nem érzik botrányosnak, hogy öt év sem volt elegendő a helyzet megoldására?

Bagdy Gábor: Azt tartjuk botrányosnak, hogy az előző szocialista-liberális vezetésű főváros a projekt kapcsán milyen szerződéseket kötött.

A lap szerint a beruházó Rác-csoport kártérítési pereket indíthat a főváros ellen, két jogcímen: egyrészt a főváros tulajdonában levő Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt. a korábban megkötött szerződést megszegve nem apportálta a Rác-telkeket, másrészt a BGYH-val nem kötötték meg a fürdő működéséhez szükséges vízhasználati szerződést.

Mindkét esetben a főváros, illetve a tulajdonában levő zrt. tekinthető hibásnak, vagyis szerződésszegőnek. A per kimenetele ugyan kétséges, de a Rác-csoport így akár 1,5 milliárdos kártérítéshez is juthat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik