Gazdaság

Növekvő kockázatokra figyelmeztet az IMF

A Nemzetközi Valutaalap azokra a tényezőkre hívja fel a figyelmet, amelyek egyre inkább veszélyeztetik a globális gazdaságnövekedést.

Növekvő kockázati tényezők veszélyeztetik a globális gazdaságnövekedéssel kapcsolatos kilátásokat – áll a Nemzetközi Valutaalap (IMF) csütörtökön ismertetett jelentésében.

A dokumentum egy nappal a G20-ak pénzügyminisztereinek és jegybanki vezetőinek pénteken nyíló kétnapos ülése előtt látott napvilágot.

A jelentés a kockázati tényezők közé sorolta a kínai gazdaságnövekedés lassulását, a pénzpiaci bizonytalanságokat, a feltörekvő országok devizáinak gyengülését és a nyersanyagárak csökkenését. A dokumentum összeállítói szerint “mérsékelt a globális gazdaságnövekedés kilátása, amin csak tovább ronthatnak ezek a problémák”.

A csütörtökön közzétett jelentésben az IMF nem közölt gazdasági előrejelzési adatokat, ugyanakkor jelezte, hogy “nőtt a rontás kockázatának a lehetősége”.

Az IMF legutóbbi, júliusi előrejelzésében az szerepelt, hogy idén 3,3 százalékkal nő a globális gazdaság a tavalyi 3,4 százalék után. Ezen belül az Egyesült Álalmok GDP-je 2,5 százalékkal nő a tavalyi 2,4 százalékról, az euróövezeté 1,5 százalékkal bővül, ami csaknem a duplája a tavalyi 0,8 százaléknak, míg Kína gazdaságnövekedése 6,8 százalékra lassul a 2014. évi 7,4 százalékról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik