Gazdaság
Picasso (Array)

Egy spanyol bankár akarta meglovasítani Picasso híres festményét

Ember Zoltán
Ember Zoltán

újságíró. 2015. 08. 04. 14:12

Egy legalább 25 millió euró (7,7 milliárd forint) értékűre becsült, Spanyolországból illegálisan kivitt Picasso-festményt foglaltak le egy Korzika partjainál horgonyzó hajón - jelentette be kedden a francia vámhivatal.

A festmény Svájcba való kivitelére a korzikai Bastiában kértek engedélyt. A kép státusának tisztázása céljából léptek a hajó fedélzetére a francia vámosok. A hajó kapitánya azonban csak két dokumentumot tudott bemutatni a festményről, az egyik egy értékbecslés, a másik pedig egy 2015 májusában hozott spanyol bírósági ítélet, amely a képet nemzeti kincsnek nyilvánította, és megtiltotta, hogy kivigyék Spanyolországból – áll a közleményben.

A festmény tulajdonosa Jaime Botin közismert spanyol bankár, akinek családja részt vett az ország vezető bankcsoportja, a Santander megalapításában 1857-ben. A 79 éves férfi, a csoport volt alelnöke nem tartózkodott a hajón, amelyen brit zászló lobog. A hajó tulajdonosa egy olyan társaság, amelyben Botin is részvényes. A tulajdonos 2012 decemberében kért engedélyt a festmény kivitelére, hogy azt Londonban elárvereztesse a Christie’s-nél.

A kulturális minisztérium azonban nem engedélyezte a kivitelt arra hivatkozva, hogy Spanyolország területén nem található más hasonló kép az alkotó adott korszakából. A spanyol legfelsőbb bíróság idén májusban megerősítette, hogy a Fiatal lány feje olyan nemzeti kincset képez, amelynek nem engedélyezhető a külföldre vitele.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.