Gazdaság

Nem adja fel a kormány a hipermarketek sarcolását

Medvegy Gábor
Medvegy Gábor

újságíró. 2015. 07. 30. 09:39

Szerintük az Európai Bizottság a nemzeti szuverenitást sérti azzal, hogy felfüggesztette a sávos élelmiszerlánc-felügyeleti díjat.

Nem adja fel a kormány a hipermarketek megadóztatását, ha nem sikerül megegyezni az élelmiszerlánc-felügyeleti díjról szóló rendeletről az Európai Bizottsággal, más jogi eszközökkel fognak pénzt kicsikarni a nagyvállalatoktól – derül ki a Napi Gazdaság írásából.

Szatmáry Kristóf, a kereskedelempolitika összehangolásáért felelős miniszteri biztos szerint Brüsszel „új frontot nyitott” a kormánnyal szemben azzal, hogy „a multinacionális vállalatok nyomására” megtiltotta az élelmiszer- és dohányforgalmazó cégekre kivetett progresszív adókulcsok alkalmazását. A tavalyi év végéig minden kiskereskedelmi vállalatnak egységesen az árbevétele 0,1 százalékát kellett befizetnie élelmiszerlánc-felügyeleti díjként, idén január 1-től viszont többsávossá vált a díjkötelezettség. Félmilliárd forintnál kisebb bevételnél nem kell fizetni, a 300 milliárdnál nagyobb árbevételű cégeknek viszont előző évi forgalmuk hat százalékét kell befizetniük.

Szatmáry szerint a nemzetközi cégek a teljes magyarországi kiskereskedelmi forgalom 60 százalékát bonyolítják, ehhez képest jellemzően veszteségről számolnak be, ezen akart a kormány változtatni. Szerinte „a nemzeti szuverenitást sérti az EB barátságtalan lépése”, amivel a progresszív adózást felfüggesztette. A költségvetés számára ez a korlátozás évente 20 milliárd forint kiesést jelenthet, amit pótolni kell, de nem más területek kárára – mondta a miniszteri biztos.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Quadrangular pieces of soap of various colors displayed on newsprint paper grouped by colors
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.