Gazdaság
Csanyi-Sandor(960x640).jpg (Array)

Önálló irányítást kért a Csányi-csoport a KITE-hez

Tóth Richi
Tóth Richi

Na, ugye. 2015. 07. 29. 15:46

A Gazdasági Versenyhivatal engedélyét kérte három, Csányi Sándor tulajdonában lévő cég ahhoz, hogy önálló irányítást szerezhessenek a KITE Mezőgazdasági Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt. felett.

A három társaság, az Agrárintegrátor Kft., az Agrárspektrum Kft., valamint az Agrochain Kft. június 30-án részvény-átruházási és üzletrész adásvételi szerződést kötött Guba Sándorral, eszerint a Csányi Sándor irányítása alatt álló vállalkozások megszerzik a KITE Mezőgazdasági Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt. felett az önálló irányítást. Tekintettel arra, hogy az irányításszerzés a versenytörvény alapján összefonódásnak minősül, az irányításszerzők július 27-én kérelmet nyújtottak be, melyben a Gazdasági Versenyhivatal engedélyét kérik.

A GVH tájékoztatása szerint az irányításszerzők – bár több társaságról van szó – nem a közös irányítás megszerzését jelentették be a versenyhatóságnak, hanem a Csányi-csoport önálló irányítás-szerzését, hiszen az irányításszerzők valamennyien Csányi Sándor önálló irányítása alatt állnak.

A céginformáció adatai szerint a KITE Mezőgazdasági Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt. 1991-ben alakult Nádudvaron. A jegyzett tőkéje 1 milliárd 489 millió 300 ezer forint. Egyedüli részvényese Guba Sándor volt. Az Agrárintegrátor Kft., az Agrárspektrum Kft., valamint az Agrochain Kft. az idén jött létre 3-3 millió forintos jegyzett tőkével, fővárosi székhellyel. Egyedüli tulajdonosa mindhárom cégnek Csányi Sándor.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 2016. március 2.
Palich Etelka, a Miniszterelnökség területi közigazgatás irányításáért felelős helyettes államtitkára beszédet mond a fogyatékossággal élő felsőoktatási hallgatók közigazgatási ösztöndíjprogramja őszi szemeszterének záró-, illetve tavaszi szemeszterének nyitórendezvényén és oklevélátadóján a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal Csekonics-termében 2016. március 2-án.
MTI Fotó: Balogh Zoltán
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.