Gazdaság
Kilakoltatas(210x140).jpg (Array)

Elkészültek a családi csődvédelem részletei

Például az, hogyan kell meghatározni az adós vagyonának értékét.

Korábban a témában:

Hamarosan megjelenik az a rendelet a Magyar Közlönyben, amely arról szól, hogyan kellene meghatározni az adós egyes vagyontárgyainak forgalmi értékét a családi csődvédelmi eljárásban, írta keddi számában az Igazságügyi Minisztérium tájékoztatására hivatkozva a Napi Gazdaság.

Az újság szerint – a kormány hivatalos honlapján – nemrég megjelent jogszabálytervezet azt részletezi, hogy mennyit érhet a tartozásokból kitörni akaró, és az új jogi megoldásban bízó ügyfél lakása, autója, különféle ingósága, követelése.

A tervezet az egyes vagyontárgyak kapcsán külön-külön meghatározta, mit is kellene figyelembe venni a forgalmi érték megállapításához, az adósnak pedig megadná a lehetőséget, hogy a különféle értékek nagyságáról a banktól díjmentesen igazolást kérjen.

Ajánlott videó mutasd mind

Lázár jelöltje legyőzte a Fideszét

A volt miniszter városában nagyot égett a kormánypárt. Lázár furcsa mód azzal vigasztalódhat, hogy Mezőhegyesen sikerült lenyomni a fideszes indulót.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.