Gazdaság

Egyre több cég bánja meg, hogy Magyarországra jött

Lázár János (Array)
Lázár János (Array)

A német cégek vezetőinek mindössze hat százaléka elégedett az állapotokkal, a többiek legfeljebb elviselik a körülményeket. Nagy baj a korrupció és a kiszámíthatatlan törvényalkotás.

Kedden meglehetősen éles hangon fenyegette meg Lázár János a különadókkal szemben fellépő cégeket, különösen a Spart és a Philip Morrist – azt mondta: annyival többet fognak fizetni, hogy elmenjen a kedvük attól, hogy „feljelentsék” a kormányt.

A Pénzügykutató Zrt. tudományos tanácsadója, Várhegyi Éva a Népszabadságnak azt mondta: a cégvezetőket az ilyen kijelentések már nem izgatják fel. „Emiatt biztosan nem kezd el senki csomagolni és a hitelminősítők sem e szerint ítélnek” – mondta, hozzátéve, hogy azt viszont nem lehet tudni, hogy a „puhább” szempontok közt mekkora súlya van az ilyen megnyilvánulásoknak.

A magyar gazdaság szempontjából kiemelten fontos német vállalatok körében egyre nagyobb számban mondják a vezetők, hogy megbánták, hogy Magyarországot választották. A német iparkamara évente felméri, mit gondolnak az idetelepült cégek vezetői: idén az jött ki, hogy a társaságok 71 százaléka jönne ide újra, ha most kellene döntenie. Ez az arány tavaly még 75 százalék volt. A magyarországi állapotokkal mindössze a vezetők hat százaléka elégedett, a többiek legfeljebb csak elviselik a körülményeket.

A kritika annak szól, hogy egyre jelentősebb korlátot jelent a korrupció, a kiszámíthatatlanság és az ad hoc törvényalkotás: 58 százalék elégedetlen a jogbiztonsággal, 71 százalék szerint a kiszámíthatatlanság okoz nagy problémát, minden második cég pedig a szakemberkínálat minőségével elégedetlen. Az utóbbi években már többen foglalkoznak a kivonulás lehetőségével és azok a cégek, amelyek nem érzik jól magukat, nem is fejlesztenek. A beruházásokat legfeljebb az uniós források és a növekedési hitelprogram tolja valamelyest, de enélkül nem teremne sok babér – írja a lap.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik