Gazdaság

Nagyon fogy a magyar

nepesseg(210x140).jpg (Array)
nepesseg(210x140).jpg (Array)

Többen születtek és többen is haltak meg az év első öt hónapjában, mint az előző esztendő azonos időszakában, a 22 és fél ezres népességfogyás pedig 22,7 százalékkal magasabb a 2014 elejinél - közölte szerdán az MTI-vel a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az év első öt hónapjában 36 ezer 520 gyermek jött világra, ami 947-tel, 2,7 százalékkal múlta felül az előző év azonos időszakának értékét. A születések száma mind az öt hónapban több volt, mint 2014-ben. Különösen a januári emelkedés volt számottevő, amikor az egy évvel korábbihoz képest 5,3 százalékkal volt magasabb az újszülöttek száma.

Ugyanakkor a halálozások száma 59 047 volt, ami 5112-vel, 9,5 százalékkal haladta meg a 2014. január-májusi értéket. A halálozások száma az év első négy hónapjában több, májusban 6,2 százalékkal kevesebb volt, mint egy évvel korábban. A legnagyobb mértékű növekedést az idei esztendő első két hónapjára mutatták ki; ez átlagosan 22 százalékkal haladta meg 2014 azonos időszakának számait.

A jelentős halálozási többlet alakulásában az influenzajárvány és az előző év alacsony bázisértéke is közrejátszott – áll a KSH közleményében. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik