Gazdaság

Egekbe szökött az albérletek ára

albérlet, lakás (Array)
albérlet, lakás (Array)

20 százalékkal kell többet fizetni egy-egy albérletért Budán és Pest belső kerületeiben, mint egy éve.

Ugyanez érvényes az egyetemek környékére is – közölte a Világgazdaság. A z Otthon Centrum elemzési vezetője a lapnak azt mondta, vidéken a kelet-magyarországi régióban érdemben nem változtak az árak , de nyugaton, elsősorban Győr és Sopron térségében már budapesti árszínvonallal találkozik, aki lakást szeretne bérelni. Ugyanakkor nagyon keresettek a bérlakások Szombathelyen is; a nyugat-magyarországi térségben, a többi között az Ausztriába ingázó munkavállalók miatt. Déry Attila szerint a megélénkült kereslet oka, hogy az emberek egyre bizakodóbbak a jövőjüket, munkahelyüket illetően, így korábban elhalasztott, a lakhatást érintő változásokba is belevágnak.

A 20 százalék egyébként elég óvatosnak tűnik, annak tükrében, milyen árakról írt korábban lapunkban Karafiáth Orsolya. Amikor utánajártunk a kérdésnek, azt találtuk, hogy az árrobbanás előbb-utóbb eléri a külső kerületeket is, de Pest belvárosának bizonyos részein már 40-60 százalékkal többet kell fizetni, mint 2014-ben. Az okok sokfélék, legalább három-négy folyamat együttes hatása miatt a belvárosi albérletek árai folyamatosan emelkednek. Úgy tűnik, ez a folyamat idén nyáron vált elviselhetetlenné a bérlőknek. Ismerőseink, olvasóink arról számoltak be, hogy a hosszú távú (1-2 éves) bérleti szerződéseik idén júniusban-júliusban jártak/járnak le. A bérlő pedig rendszerint ultimátumot ad, azaz 40-60 százalékkal több bérleti díjat kér, hátha kifizeti azt a magyar albérlő.

Ha nem, akkor kiadja a lakást külföldieknek egy közösségi szállásmegosztó oldal segítségével, mint amilyen az Airbnb és a Booking, mondták olvasóinknak a bérlők. Fél éve, amikor erről az összefüggésről kérdeztük a hazai ingatlanos szakértőket, mindegyikük szkeptikus volt, és azt hangsúlyozták, hogy nincs átjárás az albérleti piac és az apartmanoztatás között. Mára kiderült, hogy van, még akkor is, ha ez egy szűk szegmenst érint. Legalábbis az a kép alakult ki bennünk, hogy a belvárosi albérletárak elszállásában a közösségi szállásmegosztó oldalak megjelenése játszotta a legnagyobb szerepet. Nem csak ez, de ez az egyik legfontosabb ok, a fenti általános gazdasági körülmények mellett.

Budapesten egyébként azért is pörög a turizmus, mert a hazai árszínvonal negyede-harmada a nyugat-európainak (nem is beszélve az USA-hoz képest, ahol még nagyobb a különbség), viszont a szolgáltatások színvonala (szállodák, éttermek kínálata, stb.) gyakran jobb minőségű, mint a saját hazájukban. Azaz: olcsón és jót kapnak egy csodaszép városban, ami tele van kulturális értékekkel. Annyi történt, hogy ahol az Airbnb megjelenik, előbb-utóbb felmennek az albérleti árak. És ott mennek fel a leginkább az árak, ahol a pörgő turizmus miatt a legnépszerűbbé válik az Airbnb, azaz a turisták által kedvelt belvárosi részpiacon. Ez azonban idővel maga után húzza az adott város albérleti árait is.

Ez egy világjelenség, így történt Berlinben, San Franciscóban, Dublinban, és most Budapesten is. Azaz az egyik oldalon robbanásszerűen beindul a turizmus, a másik oldalon viszont a városban hosszabb-rövidebb ideig tartózkodó külföldiek felverik a bérleti díjakat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik