Gazdaság

Görög válság: Juncker elárulva érzi magát

jean-claude juncker (Array)
jean-claude juncker (Array)

Az Európai Bizottság elnöke szerint a tárgyalási folyamat nem játszma, a végén egyformán csak vesztes, vagy győztes lehet mindegyik fél.

Önzőségnek és taktikázásnak nevezte a görög kormány lépéseit Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke hétfőn kora délután megtartott sajtótájékoztatóján. Azt mondta: elárulva érzi magát azután, hogy szombaton a görög fél bejelentette: népszavazást ír ki július 5-re a nemzetközi hitelezőkkel megkötendő megállapodásról, miközben kedden lejár az ország számára meghirdetett mentőprogram.

Ugyanakkor Juncker arra is kitért, hogy Görögország kilépése az eurózónából nincs napirenden és hangsúlyozta, hogy a hitelezők legutóbbi ajánlata nem tartalmaz bér- és nyugdíjcsökkentésre tett javaslatokat. Hozzátette: a tárgyalási folyamat nem játszma, a végén mindegyik fél egyformán csak vesztes vagy csak győztes lehet. Elmondta: nyitva állnak az ajtók az egyeztetések folytatására. A görög kormányfőt Juncker arra kérte: mondja el az igazságot a görög népnek, a görög népet pedig arra, hogy mondjanak igent a megállapodásra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik