Gazdaság

Banai: számol a magyar kormány a görög válsággal

Pár éve még egy klubba soroltak bennünket, mostanra radikálisan jobban állunk a görögöknél – mondta az államtitkár.

A kormány a jövő évi büdzsébe beépítette a görög válság esetleges hatásait, ezért tartalmaz 200 milliárd forint feletti tartalékot a költségvetés – mondta az M1-en Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium államháztartásért felelős államtitkára.

Banai kifejtette, hogy a teljes magyar export 0,4 százaléka irányul Görögországba és pénzpiaci vonalon sincsenek erős összefonódások, így görög tulajdonú bankok sem. Ennek ellenére a forint árfolyama némileg elmozdult és gyengülnek a tőzsdék. Az államtitkár figyelmeztetett: a monetáris politikát és a kamatdöntések mértékét is befolyásolhatja, hogy mi történik Európában.

Úgy véli, a magyarországi hatásokat illetően el kell különíteni, hogy milyen gazdasági helyzetben van Görögország és milyenben Magyarország. Néhány évvel ezelőtt sokan egy klubba soroltak bennünket a görögökkel, mostanra viszont radikálisan eltérnek a számaink – mondta, megemlítve egyebek mellett, hogy Görögországban GDP-arányosan 180 százalék, míg nálunk 77 százalék az államadósság.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik