Gazdaság

Biztos abban a biztos, hogy lesz megállapodás a görögökkel

Egy hét maradt az államcsőd elkerülésére, Moscovici reméli, hogy már szerdán eredményt tud felmutatni.

Pierre Moscovici gazdasági ügyekért felelős EU-biztos közölte: meggyőződése, hogy meg fog születni a Görögország államcsődjét megakadályozó megállapodás. Az eurózóna állam- és kormányfőinek hétfői rendkívüli csúcstalálkozójáról elmondta: döntő fontosságú volt. „Ezen a héten mindenkinek arra kell koncentrálnia, hogy a megállapodás megszülessen” – közölte, hozzátéve, hogy ez Görögország és az eurózóna számára is elengedhetetlen.

Moscovici szerint két témakörben nincs még megállapodás: az egyik az áfaemelés, a másik a nyugdíjreform. Azt mondta: a következő két napban a Nemzetközi Valutaalap, az Európai Központi Bank és az Európai Bizottság munkatársai is egyeztetnek a görög illetékesekkel, hogy megegyezés szülessen, szerda estig pedig biztosan összeülnek újra az eurócsoport gazdasági és pénzügyminiszterei. A biztos azt reméli, hogy itt már bemutathatja a megállapodás részleteit.

Az Európai Bizottság, a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Központi Bank által Görögországnak nyújtott támogatási csomag jövő kedden jár le. Ugyanezen a napon viszont esedékessé válik egy 1,6 milliárd eurós görög törlesztési kötelezettség is az IMF felé, az ország viszont csak úgy kerülheti el az államcsődöt, ha a hitelezők folyósítják a mentőcsomag utolsó, 7,2 milliárd eurós részletét. Erre viszont csak olyan takarékossági intézkedések fejében lennének hajlandóak, melyeket a megszorítások eltörlését célul tűző görög kormány nem akar meghozni.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik