IMF
Gazdaság

Az IMF a saját reformjaival nem siet

IMF_logo(1)(960x640).jpg (Array)
IMF_logo(1)(960x640).jpg (Array)

Már másfél éve le kellett volna zárni az átalakítást, de a másokon keményen behajtott reformokkal, saját maga esetében nem siet a szervezet. 

Az IMF igazgatótanácsa úgy határozott, hogy három hónappal elhalasztja a döntést arról, miként lehet a feltörekvő országok szavazati jogát növelni az intézetnél. A Szöulban 2010-ben elfogadott megállapodás értelmében már 2014 januárjáig le kellett volna zárni az IMF kvóta- és döntéshozatali reformját. Ez azonban késik, elsősorban azért, mert az Egyesült államok nem ratifikálja a reformot.

A reformokról szóló döntést – legutóbbi időpont szerint – június végéig kellett volna meghozni, a határidőt most szeptember végéig kitolták. A reform lényege, hogy az IMF hatalmi viszonyainak átrendezésével a világgazdaság tényleges erőviszonyai kapjanak hangsúlyt – emlékeztet az MTI.

Ez azt jelenti, hogy az egyre nagyobb gazdasági erőt képviselő országok, így például Kína és India tényleges gazdasági erejüknek megfelelően vehetnek részt a szervezetben.     Az Egyesült Államok kongresszusa nem hagyta jóvá a reformot, elsősorban azért, mert azzal megszűnne Washington szavazati arányokból fakadó vétójoga a szervezetben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik