Gazdaság
dohánybolt (Array)

Termőre fordult a trafikbiznisz

Horváth Balázs
Horváth Balázs

hírszerkesztő. 2015. 06. 11. 08:10

Palcsó Tamás és Németh Balázs is megnyugodhat: míg az első csonka évben még kicsit köhögött az üzlet, a 2014-et márt szép nyereséggel zárták a nemzeti dohányboltok – írja a Népszabadság.

Korábban a témában:

A többség sokmilliós adózás utáni nyereséget könyvelhetett el, így megérhette bevállalni a botrányt, hiszen mára már a felháborodás hullámai is elültek.

Míg az indulás évében minden három trafikból kettő volt deficites, addig mára a cégmérlegek eredményei szerint alaposan javult az egyenleg. Persze a kezdeti arculatkialakítás és egyéb beruházások lehúzták a profitot, most ezek már kikerülhettek a mérlegből, és a cigaretta árrésének 10 százalékra való emelése is jót tett.

A Népszabadság szerint a politikusközeli cégek közül a legnagyobb nyereséget Böröcz László Fidelitas-vezér testvére, Böröcz Barnabás szombathelyi cége érte el, amely 829 milliós forgalom mellett 32,9 millió adózás utáni profitot tudott realizálni.

Az énekesi tehetsége mellett üzletemberi tehetségét is megcsillogtató Palcsó Tamás bt.-je 707 milliós forgalom mellett 22,9 milliót tejelt, de az M1 arca, Németh Balázs családja sem szűkölködik, hiszen feleségével, Varga Patríciával vitt vállalkozásuk 182 milliós bevétel mellett 7,2 millió profitot hozott a konyhára.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.