Gazdaság

Nincs meg a kétharmad, elbukott az MNB erősítéséről szóló törvénymódosítás

parlament Június 08, Széll Bernadett (Array)
parlament Június 08, Széll Bernadett (Array)

A pénzügyi közvetítőrendszer fejlesztéséről szóló javaslatot végül 131 igen, 43 nem, 24 tartózkodó szavazattal nem szavazták meg.

Érdekes dolog történt ma a Parlamentben. Az ellenzék leszavazta a kormány kétharmados módosítóját. A javaslat a jegybank pénzügyi felügyeleti hatáskörének megerősítéséről szólt volna.

A módosítás szerint a jegybank a jövőben rövidebb időközönként tarthatna vizsgálatokat a pénzügyi piacok egyes szereplőinél. A pénzügyi közvetítőrendszer fejlesztéséről szóló javaslatot végül 131 igen, 43 nem, 24 tartózkodó szavazattal nem szavazták meg.

Az MSZP-s, LMP-s és független (DK, Együtt, Fodor Gábor, Kész Zoltán) képviselők szavaztak nemmel, míg a jobbikosok tartózkodtak – írta az Index.

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője kedden a parlamentben arról beszélt, hogy az ellenzék nemet mondott a brókercégek szigorúbb ellenőrzésére. Az előterjesztő Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter is megdöbbentőnek nevezte, hogy az ellenzék nem támogatta az indítványt.

A szocialisták úgy értékeltek, hogy az MNB-nek eddig is minden jogköre megvolt ahhoz, hogy elláthassa ellenőrzési feladatát. Nem az ellenőrzési jogkörök hiánya okozta a brókerbotrányokat, hanem az, hogy a jegybanki vezetők hanyag munkájukkal segítettek Tarsoly Csabának és a Fidesz-KDNP milliárdos politikusainak ellopni az emberek pénzét.

A veszprémi választás óta igazi rémálom minden kétharmados szavazás a Fidesz számára. A független baloldali Kész Zoltán győzelme után ugyanis a Fidesz-KDNP-nek nincs meg a kétharmada a parlamentben. Több javaslat is elbukott már az elmúlt hetekben, és a sorozatnak nincs vége.

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik