Gazdaság

Nőtt az amerikai bankágazat negyedéves profitja

A több mint 6500 bank csaknem 63 százaléka nyereségnövekedésről számol be a negyedévben, és csupán 5,6 százalékuk nem termelt profitot, ami 2005 második negyedéve óta a legalacsonyabb arány.

Az amerikai bankágazat 39,8 milliárd dollár adózott eredményt ért el a március végével záródott három hónapban, ez 2,6 milliárd dollárral, 6,9 százalékkal nagyobb az egy évvel korábbinál az amerikai betétbiztosítási alap (FDIC) közlése szerint. A negyedévben hat százalékkal csökkent a bedőlt hitelek értéke, a hitelkihelyezés 0,6 százalékkal 52,5 milliárd dollárra nőtt.

A több mint 6500 bank csaknem 63 százaléka nyereségnövekedésről számol be a negyedévben, és csupán 5,6 százalékuk nem termelt profitot, ami 2005 második negyedéve óta a legalacsonyabb arány.

A csődbe jutott bankok száma tavaly 18 volt, ami több a normálisnak tekintett évi 4-5-nél. Az idén eddig öt bank húzta le a rolót, tavaly az első öt hónapban nyolc.  A csődhullám öt éve tetőzött, a bezárt bankok száma 2010-ben 157-re nőtt az egy évvel korábbi 140-ről. Négy éve 92 bank ment csődbe, három éve 51, két éve 24. A 2007 vége óta csődbe jutott bankok száma csaknem ötszáz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik