Gazdaság

Már csak 4 milliárdért árulják a Várkert Palotát

Várkert Palota (Array)
Várkert Palota (Array)

A korábban 16 millió euróért kínált korábbi Várkert Casino árát leszállították 13 millióra – írja a Bors.

Az 1879-ben épült palota a Várkert Bazár szomszédságában található, és az egyik leghíresebb magyar építész, Ybl Miklós tervezte. Eredetileg a királyi palota vízellátási rendszerének gépházaként szolgált, majd 1961-ben a Dél-Budai Vendéglátóipari Vállalat, 1972-ben pedig az Állami Budapest Táncegyüttes birtokába került. 1992-től, a teljes rekonstrukciót követően a város egyik legelegánsabb kaszinója működött itt, egészen 2007-ig.

 
Fotó: MTI / Jászai Csaba 

A Bors értesülései szerint az épületet 2009-ben már árulták, akkor még magasabb áron, 16 millió euróért, ám nem kelt el. Úgy tudják, a tulajdonosi körben azóta sem történt változás, így a Várkert Palota izraeli kézben van.

A hirdetés szerint a bruttó 1400 négyzetméteres épület 1992-ben komplett rekonstrukción esett át. Az épületben lift, ipari konyha és étellift, hőbefúvásos hűtő-fűtő rendszer, ruhatár, személyzeti helyiségek és kiépített hangtechnika üzemel.
Azt a lap nem tudta kideríteni, hogy a világörökség részét képző épület megvásárlására jelentkezett-e az állam.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik