Gazdaság

Franchise rendszerben terjeszkedik tovább a Spar

spar (Array)
spar (Array)

A kormány döntései miatt jelentősen visszafogták a beruházásaikat, sok üzlet megnyitását és felújítását halasztják el.

Korábbi bejelentésének megfelelően nem nyit idén több üzletet Magyarországon a Spar: a terjeszkedést franchise rendszerben folytatják – tudósít az MTI.

Szerdán azért még felavatták az üzletlánc 387. saját boltját a Váci úton. A megnyitón Erwin Schmuck, a Spar Magyarország ügyvezetője elmondta: az elmúlt 24 évben mintegy egymilliárd eurót fektettek be a magyar piacon. Tavaly 55 millió euró volt a társaság befektetése és 800 új munkahelyet teremtettek. Schmuck arról is beszélt, hogy a külső gazdasági körülmények megváltoztak és a vasárnapi zárva tartás miatt is átalakulnak a vásárlási szokások, ennek ellenére továbbra is a terjeszkedés a céljuk.

A Spar nemzetközi szinten franchise rendszerben működik, a jövőben Magyarországon is ezt a formát akarja fejleszteni. A harmincszorosára, 9 milliárd forintra nőtt élelmiszerlánc-felügyeleti díj miatt viszont drasztikusan visszafogják beruházásaikat: a tervezett bő 18 milliárd helyett kevesebb mint 8 milliárd forint befektetést hajtanak végre 2015-ben. A kormány adópolitikája miatt nyolc új üzlet megnyitását és nagyjából 30 áruház felújítását elhalasztják.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik