Gazdaság

Brókerbotrány: előzetesben a Hungária Értékpapír operatív igazgatója

Kovács-Angel Marianna
Kovács-Angel Marianna

újságíró. 2015. 05. 21. 18:04

Harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte csütörtök délután a Budakörnyéki Járásbíróság M. Ádámot, a Hungária Értékpapír Zrt. operatív igazgatóját.

Koszta János tájékoztatása szerint a kényszerintézkedés a Pest Megyei Főügyészség indítványa alapján történt három rendbeli, különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntettének alapos gyanúja miatt.

A nyomozás eddigi adatai alapján az operatív igazgató utasítására több önkormányzat rájuk bízott pénzét nem az ügyleti felhatalmazás és a pénzügyi szabályok szerint használta a cég.

A szóvivő elmondta: a rendelkezésre álló bizonyítékok szerint M. Ádám – aki 2001 óta dolgozott a cégnél, és 2011 óta töltötte be az operatív igazgatói posztot – vezetői minőségében rendszeres kapcsolatot tartott fenn Százhalombatta és Fót önkormányzatával, illetve a fővárosi székhelyű TIG Tartalékgazdálkodási Nonprofit Kft.-vel, és befektetési ajánlatokat tett nekik. Noha az érintettek diszkontkincstárjegy, illetve állampapír vásárlására adtak megbízást a Hungáriának, a cég vagy eleget sem tett a megbízásoknak, vagy később kivezették, és a Hungária cégcsoport tagjai által kibocsátott kötvényekkel pótolták a papírokat – magyarázta a szóvivő.

Hozzátette: mint utóbb kiderült, a két önkormányzat és a nonprofit kft. sem tudott a tranzakciókról, s már csak azért sem fogtak gyanút, mert valótlan egyenlegközlőket juttatott el hozzájuk a Hungária Értékpapír Zrt.

Fennáll a szökés veszélye

Koszta János megerősítette az MTI-nek a Pest Megyei Főügyészség szóvivőjétől származó korábbi információját, miszerint Százhalombatta vagyonát 2,2 milliárd, Fótét 1 milliárd, míg a nonprofit kft.-ét 660 millió forinttal csökkentették az operatív igazgató utasítására végrehajtott pénzügyi műveletek.

A Budakörnyéki Járásbíróság határozata értelmében a gyanúsított esetében csak az előzetes letartóztatás elrendelésével biztosítható a férfi jelenléte az egyes eljárási cselekményeknél, vagyis fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye. A kényszerintézkedés elrendelése mellett szól a kiszabható büntetés súlyossága, ugyanis ha beigazolódik a gyanú, akkor a három rendbeli, különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztásért akár 15 évet is kaphat az elkövető. További érvként hozta fel a bíróság a tanúk esetleges befolyásolását.

A 35 évesnél is fiatalabb M. Ádám a harmadik ember a cégnél, akit letartóztattak a brókerbotránnyal összefüggésben: a Hungária Értékpapír Zrt. vezetői, illetve dolgozói közül ezen túl egy gyanúsított házi őrizetben van, egy pedig lakhelyelhagyási tilalom hatálya alatt áll.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

3d illustration of city quarter construction with crane over black background

Lakáskassza: kétharmad a kormány ellen

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.