Gazdaság

Hosszú távon a kilátástalanság ellen[x]

Egy évtizede segít gyermekeket a Csányi Alapítvány

A 10 éve alapított Csányi Alapítvány fáradhatatlanul dolgozik azért, hogy az országban élő hátrányos helyzetű gyermekeket felkarolja, és megadja nekik azt az anyagi és szellemi támogatást, amelyet életkörülményeik nem tennének lehetővé. Az eltelt idő alatt a támogatott gyermekek 32-szer látogattak külföldre és 55.000 órát töltöttek tematikus foglalkozásokon.

Az Alapító, Dr. Csányi Sándor mellett az Alapítvány vezetősége, kuratóriumi tagjai, s minden támogató szervezet és személy elhivatottan kiáll amellett az elgondolás mellett, hogy a társadalomban lényegi változásokat csak hosszú távú, kitartó és mindenre kiterjedő segítségnyújtás révén lehet elérni. Ennek vált Európában is egyedi példájává az Alapítvány munkássága.

Az alapítói támogatás és annak hozamai, valamint a támogatók adományai biztosítanak fedezetet a gyermekek támogatására, ami a tanulmányokat segítő foglalkozásokat, művelődési és önfejlesztő programokat, valamint családi szinten életkörülményeik javítását jelenti. A segítségnyújtás gyermekenként egymillió forintot jelent évente. Az Alapító szándéka, hogy a támogatottak köre elérje az 1000 fős létszámot, melyhez még hosszú út vezet: az Alapítvány az utóbbi 3-4 évben 40-50 gyermeket tudott felvenni, akik egy erős közösségben nőnek fel, és tanulnak 10-14 éven keresztül.

„A hátrányos helyzet egyik legsúlyosabb jellemzője a kapcsolatnélküliség, ezért a képességek fejlesztése és a tehetséggondozás mellett ennek megszüntetésére is törekszünk. A csányisok között az évek során barátságok szövődnek, melyet az azonos célokért küzdő társak egyazon közösséghez való tartozása és a pozitív élményének folyamatos megélése erősít. Biztos vagyok abban, hogy az Életút Program 10-14 éve alatt kialakult kapcsolatok, barátságok egy életre szólóan jelentenek támaszt, segítséget támogatottjainknak” – mondta el dr. Radoszáv Miklós, a Csányi Alapítvány operatív igazgatója.

Az Alapítvány eredményességét igazolja, hogy az eltelt idő alatt a támogatott diákok száma meghaladta a 300 főt. A gyermekek 32-szer látogattak el külföldre nyelvtanulás és ismeretszerzés céljából, mely utazások során összesen 77.480 kilométer távolságot tettek meg. 124 nyelvvizsgát szereztek, és kb. 55.000 foglalkozásokkal és képzésekkel eltöltött óra áll mögöttük. Jelenleg 27-en tanulnak valamely felsőoktatási intézményben, két támogatott pedig sikeresen lépett tovább a munka világába.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik