Gazdaság

Példátlan szigor sújtja a sanghaji tisztségviselőket

Sanghaj (Array)
Sanghaj (Array)

Közeli hozzátartozóik nem vehetnek részt a privát üzleti életben.

A sanghaji önkormányzat portálján megjelent közlemény szerint a tanácsi ügyosztályok, kerületi és megyei önkormányzatok és bíróságok vezetőinek közeli hozzátartozói semmilyen üzleti tevékenységet nem folytathatnak a városban. Magukat a vezetőket már korábban eltiltották az ilyen tevékenységektől – írja az MTI. 

A rendelkezés szerint a vezetőknek tájékoztatniuk kell a kommunista pártot házastársuk és gyermekeik munkájáról, de nem kell ezt nyilvánosságra hozniuk. A párt még óvakodik a nyilvános elszámoltathatóságtól – ezen belül a felső pártvezetők vagyonának nyilvánosságra hozatalától -, amire pedig a bírálók szerint szükség lenne a korrupció teljes kiirtásához.

A kínai törvények már 1985 óta tiltják a vezetők hozzátartozóinak részvételét bizonyos üzleti tevékenységekben, de az új sanghaji rendelkezések az eddigi legátfogóbbak és legkonkrétabbak, s a kormány nagyszabású korrupcióellenes kampányába illeszkednek.

A Hszinhua hivatalos hírügynökség jelentése szerint a sanghaji tilalom idővel kiterjedhet az egész országra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik