Gazdaság

Titok, kik segítettek Wilhelm Fruzsinának

A külügyi tárca az érintett cégekre hivatkozva nem árulja el, hogy milyen magyar cégek segítették megrendeléshez Wilhelm Fruzsina nagynénjének svéd cégét.

A külügyi tárca az érintett cégekre hivatkozva nem árulja el, hogy milyen magyar vállalkozások adnak évi 15 ezer eurós megrendelést a nagynéni műanyagtermékeket gyártó svéd cégének.

Azt szerettük volna megtudni, hogy kik ezek a cégek, mivel foglalkoznak, illetve, hogy a cégvezetők miért tartják fontosnak, hogy a miniszter közbenjárására ilyen módon segítsenek Fruzsinának. Ezt adománynak fogják-e fel, esetleg üzletileg is megéri nekik az együttműködés, s ha igen, ezek az üzleti előnyök máshol is fognak-e jelentkezni szerintük a jövőben.

Megkérdeztük a cégek kilétéről a minisztériumot, ahol azt a választ kaptuk, hogy ez nem tartozik a nyilvánosságra. A külügyi tárca közleménye szerint “a cégek azt kérték, hogy a nyilvánosság előtt ne nevezzük meg őket. A cégek és a minisztérium is úgy gondolja, hogy nem a konkrét cégnév a fontos ebben az esetben, hanem az, hogy a megrendelések kapcsán Wilhelm Fruzsina ügye megnyugtatóan rendeződhet”.

Forrás: Facebook

Bejelentett munkahely miniszteri közbenjárásra

Az Index március elején írt arról, hogy a svéd bevándorlási hivatal vissza akar küldeni Magyarországra egy 20 éves értelmi sérült magyar nő, aki árva, és az elmúlt két évben Malmőben élt nagynénjénél. A hatóságok a döntést azzal indokolják, hogy túl nagy terhet jelentene Svédországnak, ha a lány élete végéig gondoskodni kellene róla. A cikk szerint a svéd bevándorlási hivatal 2014-ben elutasította a lány tartózkodási engedély iránti kérelmét.

A lány 18 évesen, 2012 nyarán ment ki Svédországba meglátogatni nagynénjét, és ott maradt, mert közben magyarországi gyámja tudatta, hogy már nem akarja ellátni. A lány azóta egyetlen juttatást, a fogyatékossági támogatást kapja, amely a svéd viszonyok között keveset érő havi 1550 korona (51 ezer forint).

A külügyi tárca mai közleménye szerint, sikerült bejelentett munkahelyet találni Svédországban az értelmi sérült Wilhelm Fruzsinának, hogy továbbra is ott élő nagynénjével maradhasson – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki elmondta: egy megoldás jöhetett szóba, ha Wilhelm Fruzsina bejelentett munkahelyet szerez Svédországban, ha valaki alkalmazza.

Mivel a lány nagynénjének van egy vállalkozása, amely műanyagtermékeket állít elő, a legjobb megoldásnak az tűnt, ha ez a cég alkalmazhatja Wilhelm Fruzsinát, ehhez viszont több bevételre, megrendelésre volt szüksége. Ezért olyan vállalatokat kerestek, amelyek e cég megrendelői lehettek – mondta Szijjártó Péter. Két vállalatot találtak, amelyek révén évi 15 ezer euró bevételhez jut a cég, ami megteremti a fedezetet Wilhelm Fruzsina bejelentéséhez és alkalmazásához.

Olvasói sztorik