Gazdaság

Csökkenhet az áfa és az szja

Varga Mihály (varga mihály, )
Varga Mihály (varga mihály, )

Ebben a ciklusban szeretnék egy számjegyűre csökkenteni a személyi jövedelemadót és az áfa csökkentésének lehetőségét is vizsgálják – ezt mondta Varga Mihály Nemzetgazdasági Miniszter a Hungarian Business Leaders Forum pénteki konferenciáján.

Varga azt mondta az Index tudósításában, hogy a kormány az adórendszerben nagy változásokat szeretne. Az adóknál a miniszter megint emlegette azt, hogy egykulcsossá szeretné tenni a kormány a társasági adót, ami 10 százalék körül lenne ideális szerinte (most 19 százalék az adó 500 milliós céges eredmény felett, addig is egyelőre közelíteni akarják a két mostani kulcsot), és csökkenteni akarja a személyi jövedelemadót és az áfát is.

Az adóbevallásoknál pedig hosszú távon az lenne a cél, hogy a mostani 4 millió adóbevallás helyett 0 érkezzen be a NAV-hoz.

Varga újra elmondta, hogy a magyar gazdaság állapota őven indokolja, hogy a hitelminősítők javítsák Magyarország besorolását, ugyanis a miniszter szerint fenntartható lesz a növekedés és a külső adósság és a deficit is csökken 2015-ben.

A hitelminősítők döntése leginkább azért fontos, mert a nagy intézményi befektetők sokszor ilyesmihez is kötik, hogy egyáltalán vehetnek-e adott államkötvényből az ügyfeleik pénzén. A kormány és az MNB némely piaci szereplőkkel együtt erősen nyomta már tavaly is, hogy minősítsenek már minket feljebb a bóvliból.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik