Gazdaság

Sok fontos dolognál többet költünk közmédiára

pénzköteg (pénzköteg)
pénzköteg (pénzköteg)

Például a gyednél is többet, pedig a családok állítólag mindennél fontosabbak a kormánynak.

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a magyar közmédia 80,5 milliárd forintos költségvetésből készíti parádés műsorait, sőt ha hozzávesszük az NMHH és a Médiatanács költségvetését, akkor 114,3 milliárd forintra rúg, amit 2015-ben minderre költünk.

A 444 összeszedte, mik azok a dolgok, melyekre az állami médiánál kevesebb pénzt fordít az állam. A lélegeztetőgép hiányzik ugyan a listáról, de talán mégsem teljesen demagóg dolog összehasonlítani, hogy mennyi pénz megy gyermekgondozási segélyre és mennyi arra, hogy tudósítót küldjünk a Feröer-szigeteki napfogyatkozásra.

Az összeállításból kiderül, hogy 84,4 milliárd forintot fordít a kormány a teljes szociális és gyermekvédelmi, illetve gyermekjóléti feladatellátásra és az intézményrendszer működtetésére. 80,9 milliárd forintot emészt fel a korkedvezményes nyugdíjak kifizetése, 78,5 milliárdot az összes nem állami szociális célú humán szolgáltatás támogatása. 62,2 milliárdot fordítanak gyed-re és 31,2 milliárdot gyermeknevelési, anyasági, valamint életkezdési támogatásra és egyéb gyermekvédelmi támogatásokra. A munkanélküli segélyek 53,5 milliárd forintba kerülnek, a fogyatékossági támogatások és a vakok járadéka 33,9 milliárdba. A megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásának támogatására 29,3 milliárdot fordítanak.

A másik oldalt nézve nem az MTVA az egyetlen luxuskiadás, 44 milliárd forint megy el például olimpiai központra, 18,5 milliárd a többi stadionra, vagy 5,2 milliárd a Fekete György-féle Magyar Művészeti Akadémiára. A legdurvább állami pénznyelő, a MÁV 250 milliárdos költségvetési támogatást kap.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik