Gazdaság

Megállapodtak a görögökkel

gorogorszag(1)(210x140).jpg (görögország)
gorogorszag(1)(210x140).jpg (görögország)

Elfogadták a görögök által javasolt reformcsomagot az eurózóna pénzügyminiszterei. A nemzeti parlamenteknek is jóvá kell hagyniuk a döntést.

Befejeződött az eurózóna pénzügyminisztereinek telefonos konferenciabeszélgetése, melynek során elfogadták az Athén által előterjesztett görög reformcsomagot. A görög kormánynak négy hónapja van arra, hogy hozzákezdjen a nagy átalakításokhoz. Cserébe nem állítják le a privatizációkat, pedig az fontos ígéretük volt.

A megállapodás egyben előfeltétele a Görögországnak nyújtott pénzügyi mentőcsomag meghosszabbításának – írta a Bloomberg. Az IMF, az Európai Bizottság, és az Európai Központi Bank mentőcsomagja február végén járt volna le.

Pierre Moscovici, az Európai Bizottság gazdasági és monetáris ügyekért felelős biztosa szerint az eurócsoport elfogadta a görög kormány javaslatait, így elhárult az azonnali krízis veszélye.

A biztos szerint a keddi megállapodás megteremti a lehetőséget, hogy tagállami szinten is elfogadják a Görögországnak nyújtott hitelprogram meghosszabbítását. Németországban előreláthatólag pénteken dönthetnek erről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik