Gazdaság

Imádnak fél áron torkoskodni a magyarok

étterem (étterem)
étterem (étterem)

A néphagyományra épülő gasztronómiai akciót a vendéglátóhelyek és a nagyközönség pozitív visszajelzései alapján szervezték meg idén is.

Az elmúlt tíz évben az akció elindulása óta országszerte közel másfélmillióan tértek be a részt vevő éttermek valamelyikébe a Torkos csütörtökön – mondta Lipcsey György Imre, a szervező Magyar Turizmus (MT) Zrt. vezérigazgató-helyettese a jubileumi rendezvényen csütörtökön.

Lipcsey Görgy Imre elmondta: a hamvazószerdát követő napra szervezett rendezvényhez csatlakozó éttermeknek azt kellett vállalniuk, hogy az étel- és italfogyasztásból egyaránt 50 százalékos kedvezményt biztosítanak vendégeiknek. Az elmúlt 10 évben több mint 9000 étterem csatlakozott az akcióhoz, idén az MT Zrt. külképviseleti hálózata is részt vett a magyar gasztronómia határon túli népszerűsítésében.

A MT Zrt. közleményében emlékeztetett: az akció célja a magyar éttermek és a magyar gasztronómia népszerűsítése. 2006-ban a „Nagy Ízutazás” kampány keretében indították útjára. azzal a céllal, hogy a hazai lakosság a gasztronómián keresztül fedezzen fel újabb magyarországi tájakat, ismerje meg a különböző régiók által kínált hagyományos magyar ételeket, italokat, valamint a gasztronómiához kötődő tradicionális magyar népszokásokat. Az akció kiváló alkalom arra is, hogy a vendéglőbe járók fél áron próbáljanak ki valami újat, vagy visszatérjenek kedvenc vendéglőik egyikébe és új ízeket fedezzenek fel.

Kiemelték, valamennyi korábbi akció értékelése azt mutatta, hogy ezeken a napokon a részt vevő vendéglátóhelyek túlnyomó többségénél nemcsak a vendégforgalom emelkedett, hanem a bevételük is növekedett annak ellenére, hogy 50 százalékos kedvezményt nyújtottak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik