Gazdaság

Állóháború lett az államadósság elleni harcból

nemzetgazdasági minisztérium (nemzetgazdasági minisztérium)
nemzetgazdasági minisztérium (nemzetgazdasági minisztérium)

Egyetlen ezrelékkel sem sikerült csökkenteni egy év alatt az ország tartozását. A végső szót viszont márciusban mondják ki.

Tapodtat sem mozdult tavaly az államadósság szintje: a GDP arányában 77,3 százalékon állt 2013. december 31-én és 2014. december 31-én is – írja a Népszabadság. Mindez azt is jelenti, hogy Magyarország nem tett eleget a konszolidált, bruttó államadósság csökkentésére vonatkozó vállalásának.

Az adósság teljes összege 24 521 milliárd forint volt a tavalyi év végén, 1436 milliárddal több, mint 2013 végén. Elég lett volna 0,1 százalékkal kurtítani az adósság mértékén, ami 30 milliárd forintot jelent, és most a Nemzetgazdasági Minisztériumnak sem kellene magyarázkodnia – állapítja meg a lap.

Az NGM viszont felidézi, hogy 2002-től a második Orbán-kormány színre lépéséig 55-ről 84 százalékra ugrott a tartozásunk, ennek a Fidesz-kormány fegyelmezett fiskális politikával, növekedésbarát gazdaságpolitikával parancsolt megálljt – áll a tárca közleményében. Arra hivatkoznak, hogy a forint a tavalyi év végére jelentősen veszített erejéből, a leértékelődés hátterében az orosz-ukrán válság áll.

Azonban még nincs veszve minden, a végső szót ugyanis a Központi Statisztikai Hivatal fogja kimondani, amikor március 6-án forintosítva is közzéteszi majd a tavalyi GDP értékét. Ha a KSH által számolt érték nagyobb lesz, mint az MNB saját GDP-becslése, akkor a kritikus szint alá csökkenhet az adósságráta.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik