Gazdaság

Sztrájkolhatnak a volánosok

A közel 18 ezer dolgozót tömörítő szakszervezet demonstrációt helyezett kilátásba, ha nem sikerül megállapodni a béremelésről.

Országos demonstrációra készül a volt volánbuszosokat képviselő Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ) és a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége (KMSZ). Közleményük szerint a mintegy 18 ezer munkavállalót képviselő szakszervezetek végső soron a sztrájktól sem riadnak vissza követeléseik érvényesítésére, miután a hétfői, negyedik fordulón sem jutottak megegyezésre a munkáltató cégek képviselőivel.

6,5 százalékot kérnek

Baranyai István, a KKSZ elnöke az MTI érdeklődésére elmondta: 6,5 százalékos béremelést kértek a munkáltatótól, amiből 4,5 százalékos bérfejlesztés minden állománycsoportra vonatkozna, további 2 százalékos emelés a régión belüli bérfeszültségek kezelésére szolgálna. Hozzátette: tavaly sikerült megállapodni, akkor 3 százalék fölötti béremelés volt az ágazatban.

A szakszervezetek szerint most az gátolja a megegyezést a munkáltatói képviseletekkel, hogy a tulajdonos Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt (MNV) ragaszkodik az úgynevezett tervezési irányelvekhez, amelyek szerint a 2014. évi bértömeg nem emelkedhet idén.

Kevés az esély a megállapodásra

Felidézték: a 2015-ös minimálbérről, a garantált bérminimumról, valamint keresetnövelési ajánlásról megegyeztek a munkavállalók és a munkáltatók képviselői a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) ülésén, amit Magyarország kormánya nevében Varga Mihály írt alá. Baranyai István elmondta: mivel a munka törvénykönyve vonatkozik a közlekedési szakszervezetekre, nem a közszférához, hanem inkább a versenyszférához tartozónak tekintik magukat. “A piacról élünk, termelő tevékenységet végeznek az autóbuszvezetők, versenyezni kell a feladatokért” – fogalmazott a KKSZ elnöke.

Az érdekvédők az eddig történtek alapján kevés esélyt látnak arra, hogy az alágazati kollektív szerződésben foglaltaknak megfelelően február 28-ig megállapodjanak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik