Gazdaság

Szijjártó apjának egykori cége vitte a tendert Simicska elől

szijjártó péter (szijjártó péter)
szijjártó péter (szijjártó péter)

A Vasútépítők újíthatja fel a ráckevei HÉV vonalát, így a Közgép lemaradt a negyedmilliárdos közbeszerzésről – írja az Origo.

A közbeszerzési értesítőben megjelentek szerint a szerződés összege 248,8 millió forint. A Vasútépítőké volt a legalacsonyabb ajánlat – volt olyan cég, amelyik 424 millió forintért vállalta volna a H6-os, azaz a ráckevei HÉV vonalának pályafelújításait Pesterzsébet és Ráckeve között – derül ki az Origo cikkéből.

A Vasútépítőket még Szijjártó Péter, a jelenlegi külgazdasági- és külügyminiszter édesapja alapította még 1991-ben, bár korábban, 1983-tól feleségével már dolgozott a GEO Vasútépítő- és Fenntartó Gmk.-ban is. A Vasútépítők Kft. igazán a ’90-es évek második felében futott fel. Érdekesség, hogy ekkoriban, 1996-1997 között a kft többször kapott vasútépítési munkákra megbízást a MOTIM Rt.-től is, mikor annak igazgatósági elnöke Gyurcsány Ferenc volt.

Még résztulajdonos és ügyvezető volt a cégben Szijjártó István, amikor 2010-ben kirobbant a vasútépítési piac legnagyobb kartellbotránya, amelyben a rendszerváltás óta addig rekordnak számító, több mint 7 milliárdos bírságot szabott ki négy vasútépítő cégre a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).

Ajánlott videó

Olvasói sztorik