Gazdaság

Orbán nagy bejelentésre készül

A kormányfő Suma Chakrabartival, az EBRD elnökével és Andreas Treichllel, az Erste Bank vezérigazgatójával dokumentumot ír alá és sajtótájékoztatót tart a Parlamentben 16 órakor.

A bejelentés tartalmáról nem közöltek részleteket, de a privátbankár.hu szerint az egyik lehetséges forgatókönyv az, hogy az állam és az EBRD 15-15 százalékos részesedést szerez az Erste Bank Hungary Zrt.-ben. A londoni bank révén az Erste komolyabb akvizíciós terveket is dédelgethet majd az átalakuló magyar bankpiacon. A hírek szerint az osztrák Erste továbbra is abszolút irányító marad, azaz kétharmad alá semmiképp nem csökken részesedése magyar leányvállalatában.

A Híradó szintén úgy tudja, hogy egy 15 százalékos pakett megszerzéséről szóló szerződést írnak alá a Parlamentben, és ekkora részhez juthat az Európai Központi Bank is.

A Figyelő Online korábban úgy értesült, hogy a közeljövőben a magyar állam valamely entitása kisebbségi részesedést vesz az Erste Bank Hungaryben (a pontos mérték nem ismert).A portál szerint múlt csütörtökön körlevelet kaptak az Erste-csoport hazai munkatársai, ami elsősorban a befektetési területen dolgozóknak volt érdekes. Arról szólt ugyanis az üzenet, hogy az Erste munkatársainak nem szabad Erste-részvényekre üzletet kötni és az ügyfeleknek sem lehet azt kiajánlani.

A hír újabb kérdéseket vet fel azzal kapcsolatban, hogy mi is történik az osztrák bankkal itt, Magyarországon – ezt már a privátbankár.hu írta. Az elmúlt év végén Lázár János ismerte el, hogy a kormány nevében többször tárgyalt az osztrák bankvezetővel, sőt a hírek szerint Treichl és Orbán Viktor is egyeztetett korábban. Lázár akkori megfogalmazásai ugyanakkor azt jelezték, hogy a kormány hosszú távon tervez az Erstével Magyarországon, a kifejezések inkább arra utaltak, hogy a másik osztrák pénzintézet, a Raiffeisen jövője bizonytalan.

A hvg.hu pedig úgy tudja, az Erste lehet a kormány első stratégiai partnere a bankok közül, ráadásul felvetődött annak lehetősége, hogy megvásárolják a Raiffeisen magyar leányát vagy a bank lakossági üzletágát. Az Erste viszont cáfolta, hogy a Raiffeisen megvételéről tárgyalnának.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik