Gazdaság

A Mol még nem csontozza ki az INÁ-t

Eredetileg 80 milliárd forintot terveztek kivenni rendkívüli osztalék formájában a horvát energiacégből, de a csökkenő olajárak miatt egyelőre erről letettek.

A magyar olajipari vállalat tavaly november 25-én kezdeményezte a rendkívüli közgyűlést, amelyen a Mol egy 260 millió euró (2 milliárd horvát kuna, 80 milliárd forint) értékű rendkívüli osztalék kifizetését akarta elérni az eredménytartalék terhére.

A Mol véleménye szerint a részvényesek megértették, hogy a horvát kormány nem támogatja a befektetőbarát környezetet Horvátországban, ezért elérkezettnek látják az időt arra, hogy korábbi befektetéseik eredményét realizálják. Mióta a Mol átvette az INA irányítását, az INA közel háromszorosára növelte a fejlesztésre fordított összegeket, amelyek éves szinten elérik a 2,7 milliárd kunát.

A magyar olajtársaság és a horvát állam között régóta húzódó vita van az INA irányításáról. Az INA részvényeinek 49,1 százaléka van a Mol tulajdonában és a Mol rendelkezik az irányítói jogokkal. A horvát állam a részvények 44,84 százalékát birtokolja.

A Mol eddig – a horvát kormánnyal egyetértésben – 58 millió euró osztalékot vett ki az INA-ból: 2007-ben 5 millió eurót, 2010-ben 31 milliót, 2012-ben pedig 22 millió eurót. Míg az INA részvények vásárlására a Mol-csoport 1,4 milliárd eurót költött.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik