Gazdaság

Még mindig sok a termékbemutatós átverés

termékbemutató (termékbemutató)
termékbemutató (termékbemutató)

Nyugdíjasklubokban tart felvilágosító előadásokat a fogyasztóvédelem. Soha nem kötelező vásárolni.

Egy éve vezették be azt a módosítást, amely szerint a termékbemutatókat 15 nappal előre be kell vezetni. Ennek fő célja az volt, hogy a hatóság minél több ilyen rendezvényről értesüljön. Az intékzedés azonban nem hozott eredményt, továbbra is túlnyomórészt hamis ígéretekkel, méregdrága, használhatatlan cikkekkel csalogatják az embereket, főleg az időseket.

A gond leginkább azzal van, amikor egy termékbemutatón kizárólag névre szóló meghívóval lehet részt venni, ilyenkor a hatóság munkatársa úgy tud részt venni, ha felfedi kilétét, de ezzel nyilvánvaló lesz, hogy ellenőrzés zajlik – mondta Kathi Attila, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság kabinetvezetője a Kossuth rádióban.

Az agresszív kereskedelmi gyakorlatot törvény tiltja, de ennek megítélése már a jogalkalmazó feladata. Egyértelmű például a jogszabálysértés, ha a bemutatón pszichés nyomásgyakorlás folyik, például az hangzik el, hogy ha valaki nem veszi meg a terméket, a következő karácsonyt már nem éli meg, vagy az esemény végén úgy érzi a résztvevő, hogy muszáj vásárolnia, amiért elvitték kirándulni és ebédet is kapott.

A fogyasztóvédelem nyugdíjas klubokban, közösségi házakban próbál olyan prevenciós előadásokat tartani, melyeken arról igyekszik meggyőzni az időseket, hogy nem kötelező elmenniük a bemutatókra és ha elmennek, nem kell vásárolniuk azokon, semmivel sem tartoznak, ha ezt nem teszik meg. A felvilágosításra szükség van, mert tavaly jóval ezer fölött volt a panaszok száma.

Ha valaki vásárolt, de meggondolja magát, tizennégy napon belül mindenféle indoklás nélkül elállhat az ügylettől. A vállalkozó köteles információt közölni a panaszügyintézés menetéről és a visszaküldés helyéről. A határidő letelte után a szavatossági és jótállási jogok élnek, ha a termék valójában nem rendelkezik azzal a tulajdonsággal, amivel meghirdették. Elsősorban viszont a szerződéskötést kell alaposan átgondolni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik