Gazdaság

A vasárnapi zárva tartás mellett álltak ki kereskedők

Szatmáry-Jähl Angéla (Szatmáry-Jähl Angéla)
Szatmáry-Jähl Angéla (Szatmáry-Jähl Angéla)

A Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség vezetője korábban fideszes képviselő volt, Budapesten az egyik leggazdagabb. Fia most is miniszteri biztos.

Megalapozatlanok a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) kijelentései a vasárnapi zárva tartás ügyében és riogatás az, hogy az intézkedés a költségvetési hiány bevezetésével fog járni – véli a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség (MNKSZ).

A VOSZ ügyvezető elnöke, Demján Sándor keddi sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy várhatóan 200-250 milliárd forint esik majd ki a költségvetésből a vasárnapi zárva tartás miatt, a munkabérekből származó adóbevétel és az áfa elmaradása miatt. Dávid Ferenc főtitkár pedig arról beszélt, hogy csak Franciaországban, Németországban és Ausztriában van ilyen intézkedés, de mindkét ország elkezdte feloldani azt.

Az MNKSZ szerint viszont nem függ a fogyasztás a nyitva tartástól, azt az igények és a jövedelmek határozzák meg. Úgy vélik, hogy azokban az országokban, ahol szóba került a korlátozás fellazítása, ott ez csak a frekventált, idegenforgalmilag kiemelt területeken került napirendre. Szerintük a forgalom eloszlana a többi napon, így a törvény nem járna a költségvetési bevétel csökkenésével.

Úgy gondolják, hogy a lakosság vasárnap a szolgáltatások legnagyobb részét – így a postai, banki vagy közigazgatási szolgáltatásokat – sem veheti igénybe, ez mégsem szül elégedetlenséget.

Az MNKSZ elnöke, Szatmáry-Jähl Angéla fideszes önkormányzati képviselő volt, vagyonnyilatkozata alapján a leggazdagabbak közé tartozott. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarában ő és fia, lánya, férje, valamint veje vezetői pozíciókat töltött be, fia Szatmáry Kristóf volt államtitkár, jelenleg Lázár János miniszteri biztosa.

Szatmáryné és a rezsibiztos. MTI / Máthé Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik