Gazdaság

Még mindig nem adta fel a Sólyom Airways

sólyom airways (sólyom airways)
sólyom airways (sólyom airways)

Reálisabb célokat tűzhet ki a légitársaság, amely az engedélyek megszerzésével az eddigi hírekhez képest meglepően jól áll.

Mégsem tűnt el a süllyesztőben a Sólyom Airways, hanem a légitársasággá váláshoz szükséges engedélyek megszerzésén dolgozott az elmúlt időben – írja az Airportal. Az első járat elindításához még rengeteg munkára és pénzre van szükség, de a légijármű-üzembentartási engedélyt már megszerezte a társaság a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól.

Azonban alighogy megkapták az engedélyt, azt nyomban fel is függesztették. Ugyanis az általuk bérelt Boeing 737-500-as gépnek, amit korábban Ferihegyen is bemutattak, lejárt a légialkalmassági felülvizsgálati bizonyítványa, márpedig az üzembentartási engedély feltétele, hogy legalább egy felülvizsgálati bizonyítvánnyal rendelkező gépe legyen a társaságnak.

A Nemzeti Közlekedési Hatóság elnökhelyettese az Airportalt arról tájékoztatta, hogy a Sólyom Airways magas szakmai színvonalú dokumentumokat adott be, ezért semmilyen akadálya nem volt az engedély kiadásának. Ha igazolják a bérelt gép légialkalmasságát, vagy egy másik légialkalmas gép rendelkezésre állását, akkor az engedély újra aktiválható.

A Sólyom Airways számára azonban az Operating License megszerzése lehet a legnagyobb falat. Itt már nem elegendőek a színvonalasan kidolgozott műszaki szabályzatok, az elsődleges feltétel az, hogy a légitársaság megvalósítható, a hatóság által jóváhagyott üzleti tervvel rendelkezzen, az üzemelés megkezdésétől számított 24 hónap időtartamra igazolja az életképességet és finanszírozhatóságot, valamint a megfelelő pénzügyi garanciák meglétét.

Az Airportal úgy tudja, hogy a Sólyom Hungarian Airways Kft. folyamatosan teljesíti az előírásokat, az Operating License kiadásához szükséges dokumentumokat is benyújtotta a nullás adóigazoláson kívül. Ezzel kapcsolatban azonban aggályok merülhetnek fel, mivel a Kft. végrehajtási eljárás alatt áll.

A cég a Sólyom Befektetési és Vagyonkezelési Holding Kft. tulajdonában áll, melynek két tulajdonosa Lucsik János és Hurtyák Róbert. Tőkeinjekcióra is szükség lesz, mivel a cég negatív saját tőkével rendelkezik.

Úgy tudni, hogy a társaság már lemondott arról, hogy hagyományos nemzeti légitársaságként működjön 20-50 gépes flottával, sokkal megvalósíthatóbbnak tűnik egy néhány géppel rendelkező, azokat bérbe adó charter légitársaság létrehozása. Szlovákiában több ilyen cég is létezik, melyek túlnyomórészt más légitársaságoknak repülnek – a gépeiket személyzettel együtt bérbe adják, a nyári időszakban pedig chartereznek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik