Gazdaság

Kartellezés miatt bírságolt a Gazdasági Versenyhivatal

Összesen 43,5 millió bírságot kell fizetni három cégnek, mert egyeztették egymást között két észak-magyarországi település által kiírt közbeszerzési eljárás lebonyolítását.

A Nógrád megyében fekvő Nagylóc és Szécsényfelfalu önkormányzata 2012-ben írt ki közbeszerzést településfejlesztési projektekre. A három cég, az az OTYS ÚTTECHNIKA Kft. (OTYS), az ÚT-GARANTOR Kft. (ÚT-GARANTOR) és a Kristály-Vár Építési, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (Kristály-Vár) viszont megbeszélte egymás között, ki legyen a nyertes. Ezt úgy csinálták, hogy például a nagylóci beruházás esetében az ÚT-GARANTOR és a Kristály-Vár ajánlatát az OTYS készítette, majd ezt benyújtották, és nem tettek valódi ajánlatot.

A Gazdasági Versenyhivatal tájékoztatása szerint a másik projektnél összehangoltan befolyásolták a közbeszerzés végeredményét.

A három cég közül az ÚT-GARANTOR-nak és az OTYS-nak 18 millió 650 ezer, a Kristály-Várnak 6 millió 260 ezret kell fizetnie.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik