Gazdaság

Újabb százmilliók Veszprémnek

A hétmilliárd forint adósság átvállalása után majdnem egymilliárdot kapott a város közterületek felújítására az államtól.

Fejlesztésekre kívánják fordítani a Veszprém városának juttatott nyolcszázmillió forintos kormányzati támogatást – mondta Porga Gyula (Fidesz-KDNP), Veszprém polgármestere pénteken sajtótájékoztatón.

Porga Gyula a veszprémi tájékoztatón közölte: a támogatásról a decemberi utolsó kormányülésen született határozat. Úgy fogalmazott, ez a segítség növeli “az önkormányzat döntési szabadságát”.

Emlékeztetett az adósságkonszolidációra, melynek első ütemében ötmilliárd, majd a másodikban kétmilliárd forintos terhet vállalt át az állam a várostól, valamint a hitelből épült Veszprém Aréna évi 600 millió forintos törlesztőrészletét sem az önkormányzatnak kell fizetnie.

Némedi Lajos városüzemeltetésért felelős alpolgármester elmondta, a nyári utcafórumokon jelzett lakossági igények alapján szeretnék felhasználni a támogatást, egyeztetve az érintettekkel.

Hozzátette, az összeg nagy részét utcák, közterületek felújítására fordítják majd, vannak olyan útszakaszok, melyek esetében már kész tervekkel rendelkeznek.

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik