Gazdaság

Így küzd a kormány a korrupció ellen

A csődbement cégek vagyonának online árverésével kiküszöbölhetők a gyanús háttéregyezségek.

A jelenleginél 10-20 százalékkal is magasabb összeg folyhat be a felszámolási eljárásokból azáltal, hogy az idén már kötelezően elektronikus úton értékesítik a csődbe jutott cégek vagyonát, és a többlet nemcsak a gazdasági szereplőknek, de a kincstárnak is kedvező lesz – mondta a fejlesztési tárca miniszteri biztosa a Magyar Nemzetnek.

 A lap pénteki számában Kunfalvi Zoltán utalt arra, hogy az eddigi értékesítési módszerrel csupán a hitelezők követeléseinek néhány százaléka futott be. A hoppon maradt hitelezők között gyakran az adóhivatal is ott volt.

 A szakember szerint a rendszer kialakítása fontos része a kormány korrupcióellenes programjának. Általa kiküszöbölhetők lesznek a kétes háttér-megállapodások az árveréseken. Az eddigiekhez képest sokkal többen licitálhatnak majd. A rendszer biztosítja az egyszerű eljárást, egyben a licitek anonimitását. Lényeges elem az is, hogy a rendszert az állam működteti – tette hozzá a szakember.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik