Gazdaság

Megszavazták: végveszélyben a Tesco és társai

400-ra emelkedik a 300 négyzetméteres határ, az ennél nagyobb alapterületű üzletek építését külön engedélyhez kötik.

Beletörik a multikba a kormány bicskája?

Az épített környezet védelméről szóló jogszabályt 116 igen szavazattal fogadták el 39 nem és 21 tartózkodás mellett a parlament keddi ülésén. A módosítást az indokolta, hogy a 2012 januárban életbe léptetett hároméves moratórium lejárt. Az új szabályozásban a 400 négyzetméteresnél nagyobb kereskedelmi építményekre, illetve a meglévő építmények bővítésére az országos illetékességgel eljáró Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal vezetőjének szakhatósági állásfoglalása szükséges.

A hivatal az engedély kiadásához vizsgálja az érintett településre és vonzáskörzetére gyakorolt hatást és véleményt kér az érintett miniszterekből álló bizottságtól is. L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára a kormány társadalompolitikai célkitűzéseivel és a hazai kiskereskedelem erősítésével indokolta a plázaépítés lehetőségét szabályozó jogszabály módosítását.

Itt már nem…

Ugyancsak kedden elfogadták azt a javaslatot is, amely 2018-tól megtiltja a napi fogyasztási cikkek árusítását azoknak a nagyobb üzleteknek, melyek nem képesek két egymást követő évben nyereséget termelni. Szintén 2018-tól kezdve megtiltják a 400 négyzetméteresnél nagyobb, napi fogyasztási cikkeket árusító üzletek működését a világörökségi területeken.

Tartsanak velünk minden este 7-től a STORY4-en!
Olvasói sztorik