Gazdaság

Zöld rendszám az elektromos autóknak

Néhány tucat tisztán elektromos autó van forgalomban Magyarországon – mondta Erdélyi Péter, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) elnöke, aki szerint zöld rendszámot kellene kapniuk az ilyen gépkocsiknak.

Nemcsak a kis számuk miatt nem tűnnek ki ezek a környezetterhelés szempontjából kedvező adottságokkal rendelkező járművek a sokaságból, hanem azért sem, mert megjelenésükben semmiben sem különböznek a “hagyományos”, benzines társaiktól, mondta az MGE elnöke a Napi Gazdaságban

A megkülönböztetésnek pedig fontos szerepe lehetne, ezért a Magyar Elektromobilitás Szövetség, az Autós Nagykoalíció és az MGE – az elektromos járművek értékesítését, használatát is elősegítő dokumentumaiban – azt javasolja, hogy zöld rendszámot kapjanak az elektromos autók. Ez azért lenne praktikus, mert a rendeletek alapján az elektromos járművek használhatják a budapesti buszsávokat, illetve kedvezményesen vehetik igénybe a parkolókat is. A megkülönböztető jel hiányában azonban az ilyen járművek vezetői könnyen “beleszaladhatnak” a hatóság bírságaiba.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.