Gazdaság

Tovább maradnak az oroszok a Balatonnál

Balatonfured(960x640).jpg (balatonfüred)
Balatonfured(960x640).jpg (balatonfüred)

A Balatonnál az orosz vendégek száma tavalyhoz képest 6,2 százalékkal csökkent, eltöltött vendégéjszakáik száma ugyanakkor csekély mértékben még emelkedett is, vagyis a vendégek az egy évvel korábbinál hosszabb időre maradtak.

A legnagyobb három küldőállam sorrendje nem változott: továbbra is Németországból (83,5 ezer fő), Ausztriából (41,2 ezer fő) és Oroszországból (31,6 ezer fő) érkeztek a legtöbben a Balatonhoz – írta a KSH. Az orosz vendégek száma tavalyhoz képest 6,2 százalékkal csökkent, eltöltött vendégéjszakáik száma ugyanakkor csekély mértékben még emelkedett is, vagyis a vendégek az egy évvel korábbinál hosszabb időre maradtak.

TESZTELJEN ÉS NYERJEN!

A kínaiak közel négyötöde, az orosz és osztrák vendégek több mint fele, de a csehek és a németek több mint egyharmada is a Zala megyei részre érkezett.

Míg Hévízre 10 ezerrel kevesebb, addig Siófokra 5 és félezerrel, Balatonfüredre 9 ezerrel, Zamárdiba 7 ezerrel, Balatonalmádiba 4 ezerrel, Zalakarosra pedig 12 ezerrel több vendég érkezett a tavalyinál. Keszthely és Tihany egységeiben szinte ugyanannyian szálltak meg, mint egy évvel korábban, Zánkán viszont 4 ezerrel csökkent a vendéglétszám 2013 azonos időszakához képest.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik