Gazdaság

Orbán pontosan tudja, kiket tiltottak ki

Goodfriend: először a kormányt értesítették, utána telefonon az érintetteket. Nem mindenkivel tudtak személyesen beszélni.

Az USA ügyvivője pénteken délután cáfolta Orbán Viktor miniszterelnök korábbi szavait, miszerint a magyar kormány nem tudja, hogy az USA kiket tiltott ki.

Andre Goodfriend azt mondta: először a kormányt értesítették, utána telefonon az érintetteket, de nem mindenkivel tudtak személyesen beszélni – olvasható az atv.hu tudósításában.

Az amerikai ügyvivő kijelentette: „A Külügyminisztériumot hat főről tájékoztattuk. Arról nem beszélhetek, hogy a kitiltott személyek közül fellebbezett-e valaki a döntés ellen”.

André Goodfriend hangsúlyozta: a beutazási tilalmat nem a magyar kormány intézkedései, hanem az érintettek tevékenysége miatt rendelték el, ezért a magyar kormánytól nem várnak semmilyen konkrét lépést az ügyben. A vízumtilalom csak a magánutakra vonatkozik, tehát a kitiltottak Magyarországot képviselhetik, csak magánútra nem mehetnek az USA-ba.

Magánszemélyek és közszolgák

A NAV elnökhelyetteséről és az ellenőrzési főosztály vezetőjéről a hvg.hu szerda este írta meg, hogy Vida Ildikó NAV elnök mellett, ők is rajta lehetnek a listán.

Az amerikai diplomata kiemelte: onnan, hogy megpróbálják kitalálni, kiket érint az amerikai beutazási tilalom, el kellene mozdulni a felé, miként tudna a két ország szövetségesként együttműködni a korrupció elleni harcban. 

Szerintük a korrupció környezete az érdekes, és hogy a már korábban is rendelkezésére álló információk alapján mit teszünk a korrupció üldözéséért és felszámolásáért, e téren pedig a kormány csalódást okozott, mondta.

Az ügyvivő kérdésre válaszolva elmondta: ha Szijjartó Péter kapott feladat listát Washingtontól, akkor annak a tartalmát a külügyminiszter ismeri – írta az atv.hu.

Magyarország 56-ban a szabadságvágyával tűnt ki

A hvg.hu tudósításában azt írta: Goodfriend szerint az amerikai kritikák tárgya a médiaszabadság, és egyéb dolgok, például a transzparencia hiánya a paksi szerződés ügyében, amiket most már nyilvánosan tárgyalnak. 

Kérdésre válaszolva azt mondta, nem fogják közölni a nyilvánossággal, ha újabb kormánytisztviselőket tiltanak ki, a kormánnyal ugyanilyen módon fogják közölni, mint ahogyan most tették – írta a hvg.hu. 

Az Index tudósítása szerint az ügyvivő megerősítette, hogy nem pusztán a korrupcióról van szó: a közügyek átláthatósága, a jogállam működése, a fenntarthatóság, a sajtószabadság, a civil társadalom ügye is aggodalomra ad okot. Magyarország 56-ban a szabadságvágyával tűnt ki, a szabadság élharcosából azonban mostanra visszacsúszott.

Goodfriend nem akarta kommentálni a magyar politikusok nyilatkozatait, akik rendre az amerikaiakra mutogatnak hogy közöljenek részleteket, mondván addig nincs mit tenniük. Nem reagált érdemben Orbán Viktor mai brüsszeli nyilatkozatára sem, miszerint nincs ügy, amiben a magyar állam eljárhatna.

Goodfriend elismerte, hogy Amerikában is vannak korrupt politikusok, de ott nem ritka, hogy eljárás indul ellenük, míg itthon erre nemigen lát példát. Ha a magyarok tiltanának ki egy amerikait, nagyon komolyan kivizsgálnák az okokat, válaszolta egy kérdésre – írta az Index.

Az orosz energiafüggésről

A 444.hu azt írta tudósításában, hogy az amerikai ügyvivő reagált Orbán Viktor vele szinte egyidőben tartott sajtótájékoztatójára is, azzal, hogy azt mondta: magyar civil szervezetek és magánszemélyek is felhívták már a magyar kormány figyelmét a hat kitiltott személlyel kapcsolatos korrupciós ügyekre.

Andre Goodfriend elmondta: az amerikaiak vitatják azt a magyar álláspontot, hogy “nincsenek készséges partnerek a magyar energiafüggés diverzifikálására”. Ezzel a Déli Áramlatra utalhatott, mert a magyar kormány szerint a mostani helyzetben csak Oroszország képes földgázzal ellátni Magyarországot, és ezért kell Magyarországnak mindenképpen részt vennie az új orosz vezeték megépítésében – írta a 444.hu

Az amerikai ügyvivő mai sajtótájékoztatója példátlan érdeklődés mellett zajlott a budapesti amerikai követségen. Több mint 100 hazai és külföldi újságíró tudósított az eseményről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik