Gazdaság

Több mázsa gyümölcsöt semmisítettek meg

Fennakadtak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal ellenőrzésén többnyire minőségi problémák miatt.

Fokozottan vizsgálja a piacokon az őszi szezonális zöldségek és gyümölcsök minőségét és nyomonkövethetőségét, az importőrök tevékenységét a Nébih.

A hatóság által az MTI-hez pénteken eljuttatott közlemény szerint október elején a Lehel Csarnokban tartottak ellenőrzést: a Nébih szakemberei a legtöbb kiskereskedő és őstermelő áruját rendben találták, ám 10 tétel esetében a hatóság mintegy 200 kilogrammnyi hazai és importból származó gyümölcs helyszíni megsemmisítését rendelte el. Egy tételnél jelöletlenség és a nyomonkövethetőség hiánya volt a megsemmisítés oka, a többi tétel esetében minőségi kifogások miatt kellett a kivit, a citromot és az ananászt a pultokról eltávolítani. Egy tétel esetében átválogatással javítható volt a minőség.

Az ellenőrzés kiterjedt az őstermelők termékeinek eredetére és minőségére is. Az őstermelők közül a hatóság egy ceglédberceli árus termékeit kiemelkedően jó minőségűnek találta, aki igazoltan saját gazdaságában termelte a gyümölcsöket – írja közleményében a hatóság.

Egyre több az ismeretlen eredetű áru

A fővárosi piacok ellenőrzése mellett a Nébih országszerte figyelemmel kíséri a zöldség-gyümölcs importőrök tevékenységét is, hiszen a közelmúltban – elsősorban az uniós embargóra adott orosz válaszlépések miatt – látványosan megnövekedett a szomszédos országok felől Magyarországra irányuló, sokszor ismeretlen eredetű dömpingáruk forgalma – közölte a Nébih.

A hatóság ellenőrei több mint 10 tonna jelöletlen paprikát, paradicsomot és szamócát találtak abban a lengyel teherautóban, ami október 15-én akadt fenn egy mélységi ellenőrzésen Parassapusztánál. A paprika és paradicsom hiányosan kitöltött nemzetközi szállítólevelén szereplő érkezési cím hamisnak bizonyult, a szamócáról pedig az importőr semmiféle dokumentációt nem tudott bemutatni. A hatóság Nógrád megyei zöldség-gyümölcs ellenőre a szállítmányt további intézkedésig zárolta.

Az árura megsemmisítés vár, a szállítmány tulajdonosára pedig bírság, ami az áru értéke alapján akár többmilliós nagyságrendű is lehet – tájékoztatott a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik